Fallout: New Vegas – DLC részletek, friss trailer

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Három vadonatúj letölthető bővítményt kap a jövőben a Fallout: New Vegas, melynek első darabja, a Honest Hearts lesz, mely ma délután megkapta első kedvcsinálóját.

A következő három hónapban három különböző letölthető tartalmat kap a Fallout: New Vegas, melynek első darabja, a Honest Hearts május tizenhetedikén mutatkozik majd be. A DLC-ben ezúttal a utahi Zion Nemzeti Park lakóövezetében kell majd utánanéznünk dolgoknak, ugyanis a helyi portyázó törzsi banditák a vidéket fenyegetik.

 

A második extra tartalom, az Old Worlds Blues júniusban érkezik. A DLC helyszíne a Mojave sivatag lesz, ahol egy rosszul sikerült tudományos kísérlet mutánsaival lesz majd dolgunk. Feladatunk, hogy felkutassuk a háború előtt épült létesítményt, de útunk során rengeteg különböző szerzettel lesz majd dolgunk.

 

A harmadik csomag júliusban fog megjelenni. A pakk a Lonesome Road címet kapta a keresztségben, és ha minden igaz, akkor összefutunk majd az alapjátékból is jól ismert  Courier Sixszel. Feladatunk szerint nyomoznunk kell egy titokzatos férfi, Ulysse után, akit egy hurrikán és földrengések sújtotta kanyonban találunk majd meg.

 

Mindhárom letölthető bővítmény elérhető lesz PC-n, X360-on és PlayStation 3-on, azonban a PSN leállása miatt egyelőre nem tudni, hogy az első, Honest Hearts DLC mikor érkezik meg a Sony gépére.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20