Kategóriák: Xbox 360 hírek

Gears of War 3 – Ismét mozgásban a béta

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Már nincs messze a Gears of War 3 áprilisi bétatesztjének a rajtja, addig azonban be kell érnünk a folyamatosan szivárgó bemutatókkal. Ezúttal Rod Fergusson producer, és az Xbox Canada alkalmazottja, Jeff Rivait közötti összecsapást nézhetjük meg.

A kereken négy perces bemutatóban az AI irányította botok mellett Rod Fergusson, a játék producere, és az Xbox Canada fejese, Jeff Rivait igyekszik egymás orra alá borsot törni. A játékban a Team Deathmatch játékmód látható mozgás közben, a helyszín pedig a majd kipróbálható Trenches térkép.

 

Elsőként április 18-án azok ismerkedhetnek meg majd a játékkal, akik megvásárolták a Bulletstorm speciális kiadványát, majd egy héttel később azok is csatlakoznak, akik előrendelték Marcus és kompániájának legújabb kalandját. A próbakör három hétig tart majd, és a béta során három új multiplayer játékmód és négy új pálya lesz kipróbálható, valamint számos feloldható extrához is hozzá lehet majd jutni a bétateszt során.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24