15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Vadonatúj képeket és információkat kapott Paul Cuisset (Flashback, Moto Racer) legújabb próbálkozása, az Amy, ami kizárólag a PSN-en hálózatán keresztül majd elérhető.

Az Amy története a jövőben játszódik majd, egészen pontosan 2034-ben, amikor épp javában tombol a globális felmelegedés, aminek következményeként az emberiségnek még különböző betegségekkel és természeti katasztrófákkal is szembe kell néznie. A sztori helyszíne Silver City városa lesz, ahol egy becsapódott üstökös pokollá változtatja a környéket, fertőzötteket és mutáns lényeket hagyva maga után. A játék főhőse Lana két fontosabb feladattal fog majd megküzdeni: meg kell védenie egy Amy nevű kislányt, és túl kell élnie a kalandot.

 

A Silioncera információi szerint Amy különleges képességekkel rendelkezik majd, így kalandjaink közben nagy segítségünkre lesz a különös kislány. A meteoreső során elszabadult vírusnak köszönhetően Amy képes lesz Lana-t, a főhősnőt gyógyítani, illetve olyan helyekre is eljutni, amiket Lana már nem tud majd elérni. Ahhoz, hogy Amy a segítségünkre siessen, fokozatosan kell majd elnyernünk a bizalmát.

 

A kizárólag PlayStation Networkre készülő Amy 2011 második negyedévében fog megjelenni. Képek a galériában.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13