15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Square Enix bemutatta, milyen korlátozott példányszámú, gyűjtői kiadásokkal fognak kedveskedni az igazán elszánt Deus Ex rajongóknak a nyári premiert követően.

Azok, akiknek nem lenne elegendő pusztán a játék beszerzése annak augusztusi premierjekor, a Square Enix jóvoltából több limitált kiadás között is válogathatnak. Az első, az úgynevezett Augmented Edition, aminek a tervezett fogyasztói ára 10 dollárral lesz magasabb a normál kiadásénál. Ebben a vásárló a játék mellett talál majd egy artbookot, egy így készült DVD-t és egy animált képregényt is.

 

Az igazán nagy durranás viszont a nagyon limitált kiadás. Ez az elnevezés elsőre elég megmosolyogtató, ugyanakkor illik a kiadványra, ugyanis kizárólag Ausztráliában, Új-Zélandon és bizonyos európai országokban lesz elérhető. Tartalmát tekintve az USA-ban is elérhető Augmented Edition-ben foglaltakon túl kínál egy halom különleges fegyvert, 10,000 kreditnyi in-game valutát és egy Adam Jensen akciófigurát. S bár a kínálat igen kecsegtető, valószínűleg csak és kizárólag az igazi fanatikusok fogják megrendelni, ugyanis egy cseppet sem szolid 100 eurós árcédulával rendelkezik, ami barátok közt is legalább 20-25000 Ft-nak felel meg.

Legfrissebb bejegyzések

BALL x PIT – Játékteszt

Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.

2025-12-05

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30