15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Gothic sorozat készítői, a Piranha Bytes játéka, a kiváló Risen is folytatást kap, melyből már láthattunk képeket, és ezúttal egy kedvcsinálót is láthatunk a programból.

A Piranhás fiúk/lányok első játéka a Gothic univerzumon kívűl a Risen nevet kapta, és szerkesztőségünket is meggyőzte arról, hogy a csapat ért  a szerepjátékokhoz. A Risenben egy hajótörtöttet alakítottunk, akivel szokás szerint a világot kellett megmentenünk, mivel a sziget, ahol partot ért, egy ősi gonosz nyughelye volt. A régi klasszikus játékmenet, és az igazi Gothicot idéző hangulat sikeressé tette a programot, amelynek már készül a folytatása, a Dark Waters. A címből és a képekből sejtettük, hogy ezúttal egy kalózos mókában lesz részünk, amit a nemrég napvilágot láttott kedvcsináló meg is erősít, melyet alant láthattok.

 

 

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24