Felújított, és némileg módosított és bővített változatot kap a harminc évvel ezelőtt megjelent Atari klasszikus, a Warlords, ami idén nyáron lesz elérhető az XBLA-n és PSN-en keresztül.
Több mint harminc évvel ezelőtt, 1980-ban Atari 2600-on jelent meg az eredeti Warlords, amit később egy Nintendo DS-es és LIVE-os feldolgozás követett, azonban a most bejelentett remake számít majd az eredeti újragondolásnak.
A bejelentés szerint a Warlords remake-et az a Griptonite Games készíti, akik korábban a PSP-s Assassin's Creedet és a DS-es Spore Creatures-t is elkövették, a játék pedig XBLA-n és PSN-en teszi majd tiszteletét, valamikor a nyár folyamán. A kiadott kommüniké szerint a játékmechanika nem sokat változik, ezúttal is saját várunkat kell majd megvédenünk az azt ostromló katonáktól és sárkányoktól. Az újdonság mindössze annyi lesz, hogy ezúttal saját hadseregünket is menedzselni kell, akikkel bizonyos ellenőrzőpontokat kell elfoglalnunk, hogy újabb és újabb power uppokat szedhessünk fel. Kapunk online és offline kooperatív módot, valamint maximum négyfős többjátékos opciót is.
A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…
Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…
A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…
Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!
Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...