15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Friss fejlesztői naplót kapott a Telltale újabb epizodikus alkotása, a Jurassic Park játékadaptáció, melyben a készítők a játékban felbukkanó ismerős, és nem ismerős őslényeket mutatják be.

Kevin Boyle, a Telltale jelenlegi igazgatója a fejlesztői jegyzetben arról mesél, hogy a filmből jól ismert őslények mellett saját kreatúrák is feltűnnek majd. Az egyik például egy olyan méreggel bénítja le ellenfelét, ami a szörnyű és lassú kínhalál mellett komoly halucinációt is okoz. Boyle azzal indokolta a stúdió döntését, hogy a nagyobb vadászok, mint a T-Rex vagy a Velociraptor azonnal megöli áldozatát, így kellett egy olyan is, ami harapása csak később okoz gondot. A Telltale igazgatója a videóban azt is eláruálja, az áprilisban érkező első epizódról hamar kiderül, hogy nem egy dinoszauruszos lövöldözős játékról van szó, hanem egy túlélő-akcióról.

Legfrissebb bejegyzések

Prelude Dark Pain – Early Access betekintő

Dark Fantasy RPG, ami már jelenlegi állapotában is nagy potenciált mutat.

2026-08-31

Denshattack! – Bemutató

Trükköző vonatok és járkáló kastélyok egy disztópikus Japánban.

2026-08-31

The Sinking City 2 – játékteszt

Megérkezett a nagy sikerű Sinking City folytatása, amely egészen kiemelkedőre sikeredett.

2026-08-30

Blue Reflection Quartet – játékteszt

A Gust és a KOEI TECMO egy régi sorozatát, a Blue Reflectiont frissítette fel, a…

2026-08-29

Fading Echo – betekintő

Ugorj fejest egy rendkívül egyedi elemi mechanikát felvonultató, színes platformer kalandba, ez a Fading Echo!

2026-08-29

Grain Rot – betekintő

A Grain Rot az egyik legfrissebb extraction-friendslop játék, ami a társaitól eltérően remek grafikai megjelenést…

2026-08-28