Kategóriák: Xbox 360 hírek

Rise of Nightmares – Az első részletek

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A tavalyi TGS-en mutatkozott be a Sega Kinect képességeit maximálisan kihasználó horrorjátéka, a Rise of Nightmares, ami az ősz óta tartó hallgatást apró információmorzsákkal törte most meg.

A játék első részleteire az ESRB korosztálybesorolásért felelős oldalon derült fény, melyekből kiderül, hogy egy Rise of Nightmares egy ódon kastély falai között játszódik majd, ahol egy amerikai turista bőrébe bújva kell megmentenünk feleségünket, mégpedig egy őrült tudóstól. Az eseményeket belső nézetből követjük majd végig, eszköztárunkat pedig olyan változatos fegyverek alkotják, mint fejszék, boxerek, kések, láncfűrészek.

 

A Sega emellett a hangulatteremtést is fontosnak tartja, így nem fukarkodik majd a játék vérben és levágott testrészekben. A kastélyban barangolva a nagy csendet néha ismeretlenek sikolya töri meg, és olyan is előfordul majd, hogy főhősünkkel egy testrészekkel teli termen kell átgázolnunk.

Legfrissebb bejegyzések

World of Tanks: HEAT – Elindult az 1. szezon, a Lost Eden

A Wargaming útjára indította a World of Tanks: HEAT első szezonját, mely egy új ügynök…

2026-07-04

Grimslair – Betekintő

Kártyázz apáddal, a kaszással és éleszd újra a barátnőd!

2026-07-03

HBO Max – 2026 júliusi ajánló

Júliusban újra belevethetjük magunkat az Agymenők világába, folytatódik a Sárkányok háza, jön több felnőtteknek szóló…

2026-07-03

Shrek visszatér!

Az új film pontosan egy év múlva, 2027. július 1-jén érkezik a mozikba.

2026-07-02

Witchspire – Korai Hozzáférés betekintő

A Witchspire egy fantasy crafting játék, melyben az Enshrouded és a Palworld legjobb mechanikái kombinálódnak…

2026-07-02