Kategóriák: 3DS

Splinter Cell 3D – Az utolsó trailer

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Japán után a világ többi pontján, így hazánkban is elrajtolt a Nintendo 3DS, amihez szépen sorban érkeznek majd a külsős játékok is. Az első fecskék a UbiSofttól érkeznek, köztük a Splinter Cell 3D-vel, ami megkapta utolsó trailerét.

A Nintendo 3DS európai premerjével egyidőben debütált a Splinter Cell 3D, a 2005-ben megjelent Splinter Cell: Chaos Theory történetét meséli el, de a remake több újdonságot is kap majd. Sam fegyverarzenálja is kibővül, így többek között új képességekkel felvértezett éjjellátó szemüveget, füst -és robbanógránátot, valamint egy SC-20K nevű fegyvert is kapunk. Az irányítást a UbiSoft Montreal teljesen a 3DS-hez igazítja, így például zárnyitást az egyik stickkel hajthatjuk végre, míg az inventory-ban való keresgélést a Slide Paddel ejthetjük meg, de az érintőképernyőt is használatba fogjuk majd venni.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

World of Tanks: HEAT – Elindult az 1. szezon, a Lost Eden

A Wargaming útjára indította a World of Tanks: HEAT első szezonját, mely egy új ügynök…

2026-07-04

Grimslair – Betekintő

Kártyázz apáddal, a kaszással és éleszd újra a barátnőd!

2026-07-03

HBO Max – 2026 júliusi ajánló

Júliusban újra belevethetjük magunkat az Agymenők világába, folytatódik a Sárkányok háza, jön több felnőtteknek szóló…

2026-07-03

Shrek visszatér!

Az új film pontosan egy év múlva, 2027. július 1-jén érkezik a mozikba.

2026-07-02

Witchspire – Korai Hozzáférés betekintő

A Witchspire egy fantasy crafting játék, melyben az Enshrouded és a Palworld legjobb mechanikái kombinálódnak…

2026-07-02