Crysis 2 – Készül a képregény, húsz percnyi gameplay

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Crysis sem kerülheti el sorsát, és játékvilág kereteit átlépve hamarosan egy hat részből álló képregény mini-sorozattal is előáll, melyben az első és második rész közötti eseményeket mutatják be a szerzők.

Ezen a héten pénteken mutatkozik be a Crysis második felvonása, mely a franchise történetében először multiplatform címként próbál majd szerencsét, így PC mellett X360 és PlayStation 3 platformokon is elérhető lesz a New Yorkban játszódó betondzsungel háború. A CryTek és az EA azonban nem csak ezen a csatornán keresztül szeretné népszerűsíteni a franchise-t, így júniusban az IDW gondozásában útnak indul egy hat részes képregény mini-sorozat is, amiben az első és második rész közötti történésekkel ismerkedhetünk meg alaposabban. A történetet a második rész forgatókönyvírója, Richard Morgan jegyzi majd, míg a rajzokért Peter Bergting lesz a felelős.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23