15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Crysis második részének megjelenése már nincsen messze, így az EA mozgósította utolsó tartalékait, és három új kedvcsinálót adott ki a március végén megjelenő játékból.

Az első felvételen a nemrég elindított többjátékos mód nyújtotta lehetőségeket bemutató videósorozat új epizódját láthatjuk, melyben ezúttal a lopakodáson és a taktikai lehetőségeken van a hangsúly. Emellett érkezett egy, a PlayStation 3-as demót népszerűsítő trailer, valamint egy tévéreklám is, hogy garantáltan megjöjjön a kedvetek a vásárláshoz.

 

A napokban az is kiderült, hogy a CryTek és az EA nem leplezte le az új nanoruha minden lehetséges képességeit. Nathan Camarillo producer a Siliconerának adott interjúban elmondta, azt szeretnék, ha a játékos jönne rá a ruha minden rejtett képességére. Elárulta, hogy ha példul az Armor funkciót használjuk, és közben fegyverünkkel ráközelítünk egy távoli célpontra, majd megnyomjuk a "sprint" gombot, akkor az stabilizálja a fegyvert, így nem lesz kilengése, és pontosabban tudunk vele célozni.

 

A Crysis 2 március 25-én jelenik meg PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra, és az ígéretek szerint a megjelenést követően rengeteg DLC-vel bővül majd a játék.

Legfrissebb bejegyzések

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23