Kategóriák: Xbox 360 hírek

Shadow Complex – Ismét folytatásról csiripelnek

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Tavaly novemberben a Chair Entertainment elnöke, Donald Mustard egy interjúban egyszer már felvetette egy lehetséges Shadow Complex folytatás ötletét, amit most gyakorlatilag meg is erősített.

A Chair Entertainment kreatív igazgatója az Eurogamernek adott interjúban gyakorlatilag megerősítette, hogy folytatást kap az XBLA kínálat 2099-ben megjelent egyik legütősebb címe, a Shadow Complex, a kérdés azonban már csak az, vajon mikor kerül erre sor. Mustard a elárulta, a Shadow Complex a saját gyermekük, imádják, és jelenleg jó néhány király cuccon dolgoznak. Részletekbe nem bocsátkozott a kreatív igazgató, de az interjú második felében a nemrég bejelentett iPad 2-ről is mesélt.

 

Mustard szerint az Apple új tabletje annyira erős hardverrel bír, hogy ismét megreformálja majd a játékipart, és felbolygatja majd a piacot. A megnövelt erőforrásoknak köszönhetően ugyanis sokkal több számítást tudnak végrehajtani a játékokkal, így látványban is komolyabb címek mutatkozhatnak majd be a hazánkban hónap végén megjelenő iPad 2-ön.

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22