Rage – Friss jelenetek, három részes képregény

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az id Software a Dark Horse Comics-szal karöltve június közepén indítja útnak a Rage három részesre tervezett képregénysorozatát, melyben a „Bárka” egyik túlélőjének szemszögéből ismerhetjük meg a Földet ért pusztítás utáni helyzetet.

Szeptemberi megjelenése előtt már ízelítőt kapunk az id Software poszt-apokaliptikus akció-hibridjéből, a Rage-ből, a stúdió ugyanis a Dark Horse -szal karöltve június 22-én dobja piacra a három részesre tervezett Rage képregényt, melyben az egyik túlélő szemszögéből ismerhetjük meg az aszteroida becsapódása után kialakult új körülményeket. A történetet Arvid Nelsion írja, a rajzokért pedig Andrew Mutti a felelős.

 

Az id Software régóta készülő lövöldéje zeptember 15-én debütál Európában, természetesen minden bejelentett platformon egyidőben. A képregény bejelentése mellé új jeleneteket is tudunk mutatni a játékból.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20