GDC 2011 – Battlefield 3 – Gameplay, képek és infók

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

El lehet felejteni a korábban látott teasert, amiben csak felvillanásokat láthattunk különböző jelenetekből, az EA most igazán élvezhető ingame képsorokkal örvendeztetett meg minket, amit pár új képpel is megfejeltek!

A DICE végre komolyabban bemutatta a CoD-gyilkosnak szánt katonai lövöldéjét. A GDC-n felállított standjuknál a PC-s változat egy korai verziójából összeállított demonstrációval adtak nyomatékot a korábbi kijelentéseiknek. A csapat első sorban a minőségre, az újításokra és az élvezeti értékre koncentrál. Az első két faktor garanciája a Frostbyte 2-es motor, ami, mint az alábbi videóban is látható, gyönyörű látványt képes a monitorokra varázsolni, amit az EA sportjátékaiban használatos animációs megoldásokkal egészítenek ki, ami a műfajban korábban nem tapasztalt realisztikus mozgást kölcsönöz a karaktereknek.

 

A DICE a környezet rombolhatóságát is új szintre emeli a következő Battefielddel. Egyrészt a korábbi megoldásokhoz képest sokkal realisztikusabb megoldásokkal találkozunk majd a harmadik felvonásban, másrészt a dolognak ezúttal komolyabb gyakorlati jelentőséget is szánnak. Az eddigi információk és bemutatók alapján a BF3-man az EA-nek komoly esélyei lesznek, hogy végre letaszítsa az Activisiont az FPS-ek trónjáról.

 

A GDC-s bemutatóról érkezett 3 új kép is, amiket a galériában tekinthettek meg.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19