Kategóriák: Hírek

PlayStation NGP – Novemberi premier?

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Egyre több jel is arra mutat, hogy a Sony január végén leleplezett új handheld masinája, a Next Generation Portable világszerte egyidőben, november elején a boltokba kerülhet.

Az MCV értesülései szerint a Sony által korábban elvetett egyidejű NGP világpremier mégis csak megvalósulhat, a japán óriás ugyanis minden bizonnyal november 11-én dobja mindenhol piacra az új, bivalyerős handheldet, ami a korábbi szóbeszédek szerint a készlethiány kialakulása miatt Európában csak 2012 elején mutatkozott volna be. A pletykák alapját az adja, hogy az MCV úgy tudja, a nyitójátékokat fejlesztő stúdióknak a nyár végére végezniük kell a munkálatokkal, ami egyértelműen egy őszi premiert irányoz előre.

 

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13