Már második hete dúl Japánban a 3DS, amely némileg alábbhagyott az első rohamokhoz képest, de még mindig kétszázezres fogyás felett produkált hat nap újabb nap leforgása alatt.
Február végén debütált Japánban a Nintendo 3DS, amely az első héten gyakorlatilag letarolt mindent arrafelé. A második heti fogyások azonban kissé szerényebbek voltak, de még így is bőven kétszázezer felett fogyott a masina az újdonság varázsának és az újszerű, térbeli megjelenítési technológiájának köszönhetően, amelyhez egy jónak ítélhető szoftveres támogatás is társult. Szintén nagyot domborított múlt héten a PlayStation Portable, hiszen a Sony kézi masinájából közel nyolcvanezer példány fogyott, ebben nagy segítője akadt a frissen megjelent Dissidia 012 Final Fantasy képében. A harmadik helyre ezúttal is a nagy testvér, a PlayStation 3 volt érdemes, a notórius sereghajtók pedig hagyomány szerint ismét ugyanazok voltak, nevezetesen az Xbox 360 és a PlayStation 2 kullog az eladási lista végén. Számszerűsítünk a Media Create jóvoltából.
Japán hardvereladások (február 28. – március 6.)
01. Nintendo 3DS – 209.623 – 584.387 – (584.387)
Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.
Új videosorozattal jelentkezik a World of Tanks: HEAT.
Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…
A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.