A Square Enic és a GK Films ma jelentette be, hogy a Tomb Raider franchise reboot a kalandornő történetének szélesvásznú változataira is kiterjed és az „első” film valamikor 2013-ban várható.
A mai bejelentés szerint a GK Films (Tolvajok városa, Az utazó, Rango) szerezte meg a Square Enixtől az új Tomb Raider mozifilm készítésének jogait. A film munkálataiért Graham King és Tim Headington felel, akik saját elmondásuk szerint egy merőben új és nagyon merész adaptációt képzelnek el, ami – az új játék példája nyomán – az ifjú Lara Croftra koncentrál majd. King elmondta, hogy nagyon izgatottak a lehetőségtől, hogy egy olyan bejáratott univerzumot gondolhatnak újra, ami már így is milliós rajongótáborral rendelkezik.
Eddig két film készült a híres régésznőről a Paramount Pictures gondozásában a méltán népszerű Angelina Jolie-val a főszerepben, amelyek eddig világszerte több mint 432 millió amerikai dollár bevételt termeltek. Az új adaptáció megjelenése a jelen tervek szerint valamikor 2013-ban lesz esedékes, de egyelőre több részlet nem ismert, így az sem, ki lép majd Jolie kisasszony helyébe.
Ülj be egy dieselpunk nehéztüzérségi ágyúba, teljesíts a parancsokat és pusztítsd el az ellenfeled! Ez…
Dark Fantasy RPG, ami már jelenlegi állapotában is nagy potenciált mutat.
Megérkezett a nagy sikerű Sinking City folytatása, amely egészen kiemelkedőre sikeredett.
A Gust és a KOEI TECMO egy régi sorozatát, a Blue Reflectiont frissítette fel, a…
Ugorj fejest egy rendkívül egyedi elemi mechanikát felvonultató, színes platformer kalandba, ez a Fading Echo!