15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Dead Space 2 kreatív igazgatója, Wright Bagwell legfrissebb nyilatkozatában tagadta, hogy a játékban szereplő unitológia nevű vallásnak bármilyen kapcsolata volna a szcientológiával.

Ha őszinték akarunk lenni, nem nehéz hasonlóságot találni a fiktív és a valós vallások közt, végüli s mindegyik azt vallja, hogy idegenek teremtették az emberiséget, s egy nap majd mind eggyé válunk. Ebből kiindulva rengetegen egyszerűen a szcientológia paródiájaként könyvelték el a Dead Space univerzum fanatikusokra építő vallását.

 

A félreértések és az ezekből fakadó fölösleges vádaskodások elkerülése végett a Dead Space 2 kreatív igazgatója, Wright Bagwell legutóbbi nyilatkozatában kifejtette, az unitológia játékukban semminek sem a paródiája, mindössze azt hivatott bemutatni, hogy az emberek milyen illogikusan képesek reagálni olyan dolgokra, melyeket egyszerűen nem értenek. Mindehhez Carl Sagan könyvéből merítették az ötletet, melyben a szerző azt boncolgatja, hogy az ember hogyan viszonyul számára érthetetlen, felfoghatatlan jelenségekre.

 

Így tehát az unitológia a Dead Space univerzumában nem más, mint az a módszer, amivel az emberek igyekeznek leegyszerűsíteni a dolgokat, ami ad nekik egy fogódzót, melyben hihetnek, anélkül, hogy komolyabban el kellene gondolkodniuk a világon. S mindez ezért van így a játékban, mert a valós emberek többsége is így viszonyul a világhoz, tehát szó sincs paródiáról.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20