15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ken Balough, a Sega brand menedzsere elárult néhány érdekes információt a tavaly megjelent Sonic The Hedgehog 4 második epizódjáról. Korai stádiumban leledzik a fejlesztés.

A Sega brand menedzsere, Ken Balough friss információkat hintett el a Sonic The Hedgehog 4 fejlesztés alatt álló második epizódjáról. Többek között azt is megtudhattuk, hogy az egyre inkább várt Episode II egyelőre messze van a kiteljesüléstől, hiszen Ken bevallása szerint csak korai stádiumban van a folytatás, amelyen viszont már a Sega amerikai és európai szárnya kollaborációban mesterkedik, kart, karba öltve. A brand menedzser elmondása alapján a kizárólag digitális formában megjelent Episode I szép sikereket ért el üzletileg, bár volt néhány bosszantó hibája, amiket az Episode II-ben már nem fognak újra elkövetni a készítői. Ken állítólag már azt is tudja, hány epizódosra nyúlik el a sorozat, de nagy bánatunkra nem volt hajlandó számszerűsíteni a dolgot, ami arra enged konspirálni, hogy ez még nagyban függhet a folytatás(ok) sikereitől. Nagyon várjuk a klasszikus Sonic sémákat, valamint gameplay-t újjáélesztő negyedik rész folytatását, de az biztos, hogy nem a közeljövőben juthatunk majd hozzá.

 

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20