Kategóriák: Hírek

Aktuális japán hardvereladások – Sony királyság

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A múlt hét folyamán ismét a Sony arathatott komoly babérokat hazai földön, a két kurrens generációs PlayStation konzolja ugyanis messze felülmúlta eladásokban riválisait.

A Sony jelentősen megerősödött az utóbbi hetekben hazai pályán, amelyet a múlt heti hardvereladási adatok is maximálisan alátámasztanak. A PlayStation-család két kurrens képviselője, a hármas számú PléjStáció és a hordozható JátékÁllomás messze felülmúlta a riválisok eladásait. Első helyen a PlayStation Portable végzett, kemény hatvanezres nagyságrendű heti fogyással, amelyet a nagytesó követ a sorban, persze jóval szerényebb darabszámok kíséretében. Harmadik helyre a Nintendo DS volt ezúttal elegendő és itt szintén a márkabeli nagy testvér sorakozott fel a handheld családtag mögé, a Wii képében. Mint mindig, most is a két notórius sereghajtó, az "idegenben" népszerűtlen Xbox 360 és a végső nyudíjazás küszöbén álló PlayStation 2 kullog a Media Create hardvereladási listájának végén.

 

Japán hardvereladások (február 14. – február 20.)

 

01. Sony PlayStation Portable – 65.817 – 338.045 – (16.988.253)

02. Sony PlayStation 3 – 25.242 – 217.597 – (6.305.087)

03. Nintendo DS – 19.032 – 229.449 – (32.380.147)

04. Nintendo Wii – 12.221 – 154.054 – (11.433.691)

05. Microsoft Xbox 360 – 2.183 – 18.929 – (1.439.427)

06. Sony PlayStation 2 – 1.863 – 13.375 – (21.709.471)

Legfrissebb bejegyzések

Zúzógép – Filmkritika

Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…

2025-12-03

Anima Gate of Memories: I&II Remaster – betekintő

Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…

2025-12-03

HBO Max – 2025. decemberi ajánló

Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…

2025-12-01

Christy – Filmkritika

Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…

2025-11-30

Wall World 2 – játékteszt

A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…

2025-11-30

Benedict Cumberbatch csatlakozik a World of Tanks Ünnepi hadműveletéhez – kezdődik a mágikus téli offenzíva

A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…

2025-11-30