Kategóriák: Hírek

Új RTS-t jelent be a Relic augusztusban

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A THQ egyik fejese, Danny Billson egy szűkszavú közleményben adta hírül, hogy a jelenlegi tervek szerint a Relic Entertainment augusztusban új valósidejű stratégiai játékot fog leleplezni.

A Relic eredetileg 1997-ben kezdte pályafutását és 1999-ben robbant be a játékos köztudatba a Homeworlddel. A THQ 2004-ben vásárolta fel a csapatot, amely azóta leginkábba Company of Heroes és a Dawn of War sorozatokról híres. A Company of Heroes Online a cég egyetlen eddigi MMO próbálkozása kizárólag Távol-Keleten jelent meg, de ott sem aratott különösebb sikereket, ezért év végén be is zárja kapuit.

 

A Warhammer 40K univerzumra építő Dawn Of War sorozattal már más a helyzet. A játék két részt élt meg eddig. Az első játékhoz, mely vérbeli hagyományos RTS volt, 3 kiegészítő készült, míg a második rész, ami erőteljesen elmozdult taktikai és szerepjátékos irányba, hamarosan megkapja második kiegészítését, a Retributiont. Hogy a Billson bejelentésében említett játék valamely korábbi cím folytatása lesz, vagy valami egészen új dolog, az augusztusban kiderül, de ha minden igaz, jövő hónapban is várható egy nagyobb kaliberű bejelenté a Relic-től…

 

Legfrissebb bejegyzések

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24

Lonely House – betekintő

A Lonely House egy kültéri dekorációt a kezünkbe helyező nyugodt sandbox játék.

2026-01-23

Atomic Heart – DLC#4 Teaser Trailer

Az Atomic Heart történetét lezáró, negyedik DLC idén tavasszal érkezik, a fejlesztők pedig egy apró…

2026-01-22