SSX: Deadly Descents – Csak másfél év múlva jön

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az OXM legfrissebb számában mesélt Todd Batty kreatív igazgató az SSX: Deadly Descents munkálatairól, és a beszélgetésből kiderült, a fejlesztés még legalább 15 hónapot fog igénybe venni.

A tavaly decemberi Video Game Awardson mutatkozott be az SSX sorozat új epizódja, az SSX: Deadly Descents, ami Todd Batty kreatív igazgató Official Xbox Magazine-nak adott interjúja szerint idén biztosan nem fog megjelenni. A beszélgetésből kiderül, a fejlesztési munkálatok még legalább 15 hónapig tartanak, így a hódeszkás őrület legkorábban 2012 második felében vagy 2013 első negyedévében kerülhet a boltokba.

 

Az OXM magazin előzeteséből továbbá az is kiderült, hogy kilenc nagyobb helyszínt látogatunk majd meg az egyjátékos kampány alatt, és az előző részekből ismert Zoe Briggs és Elise mellett egy másik szereplő is visszatér majd. A pályákon mi választhatjuk meg az útvonalat, és hogy hol dobjon le a helikopter, a kilenc hegycsúcs pedig összesen 200-300 pályát ígér.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20