Kategóriák: Hírek

Nevet változtatott a CD Projekt Magyarország

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Négyszáznál is többen jelentkeztek, és közel hatszáz névjavaslatot küldtek be a CD Projekt Magyarország Facebook-oldalának rajongói a közösségi portálon meghirdetett játékra. A nyertest egy 20.000 forint értékű The Witcher 2 Gyűjtői Kiadással és egy fantasy-novelláskötettel jutalmazta a játékszoftver-forgalmazó, mely a jövőben PlayON néven folytatja.

2010 májusában a CD Projekt Magyarország Kft. az önállósodás útjára lépett, és különvált a lengyel anyacégtől, ettől kezdve önálló, száz százalékig magyar tulajdonban lévő játékszoftver-forgalmazóként működik a hazai piacon. A cégnév megváltoztatása ennek a folyamatnak a befejezését jelzi.
A legnépszerűbb közösségi portál üzenőfalára január 12-én kitett „névadási” felhívásra két nap alatt több mint négyszáz komment érkezett, sokan több névjavaslatot is küldtek. A vállalat megkötése mindössze annyi volt, hogy az új név fejezze ki a cég játékokhoz, gamerekhez való kötődését. A közel hatszáz angol és magyar nyelvű javaslat közül végül Alföldy Balázs ötletét tartották a legjobbnak, így a májusi megjelenést követően ő kapja a The Witcher 2 PC-s szerepjáték Gyűjtői Kiadásának legelső darabját, illetve Andrzej Sapkowski, a Witcher-univerzum megálmodójának „Utolsó kívánság” című, márciusban megjelenő novelláskötetéből egy tiszteletpéldányt.
A PlayON a mai nappal elindította PlayON.hu címen elérhető új weboldalát is, melyet az internetes rajongók közül már az első órában 2.500-an néztek meg. A kényelmi funkciókkal és webshoppal bővült internetes oldal tartalmait természetesen a közösségi oldalakon is könnyedén megoszthatják egymással a játékosok.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20