Kategóriák: Hírek

Take Two – Nyolcmillió Red Dead Redemption, négymillió NBA 2K

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Take Two is megtartotta harmadik negyedéves pénzügyi konferenciáját, ahol többek között arra is fény derült, a tavaly májusban megjelent Red Dead Redemption már nyolcmillió eladott lemeznél jár.

Tegnap jelentette be hivatalosan a 2K a The Darkness folytatását, ma reggel pedig a kiadó harmadik negyedéves üzleti adatai is napvilágot láttak. A jelentésből kiderül, hogy Rockstar tavaly májusban megjelent vadnyugati sandbox-a, a Red Dead Redemption továbbra is kiválóan teljesít, így már nyolcmillió eladott példánynál jár. Az eladásokat némileg erősíthette, hogy nemrég mutatkozott be a játék legfrissebb DLC-je, az Undead Nightmare, bár a Take Two nem erősítette meg, hogy ehhez kapcsolható az alapjáték eladásainak szinten maradása. Az eladások tükrében remekül teljesített a tavaly kihívó nélkül maradt NBA 2K is, amiből eddig négymillió darab talált gazdára.

 

Komoly bevételekre tett szert a kiadó az internetes tartalomszolgáltatás értékesítésében, itt ugyanis 80%-os növekedést értek el egy év alatt. Összesen 954.6 millió dollárt kerestek december 31-ig, ami 108.8 millió dolláros növekedést jelent, míg tavaly ilyenkor 67.5 millió dolláros mínusszal zárt ez a szekció. A harmadik negyedéves bevételek szempontjából azonban hét százalékos mínusszal zárt a kiadó, bár így is jobban teljesítettek, mint amire eredetileg számítottak. A december 31-éig tartó negyedévben 334.3 millió dollárt keresett a 2K, miközben előzetes várakozásaikat 290 és 315 millió dollár közé saccolták.

 

A következő időszak is mozgalmas lesz a kiadó életében, hiszen olyan címek érkeznek tőlük, mint az L.A. Noire, a Top Spin 4, vagy a Duke Nukem Forever.

 

  • Top Spin 4 – Xbox 360, PS3, Wii – March 15, 2011
  • Carnival Games: Monkey See, Monkey Do – Kinect for Xbox 360 – April 2011
  • Duke Nukem Forever – Xbox 360, PS3, PC – May 3, 2011
  • L.A. Noire – Xbox 360, PS3 – May 17, 2011
  • The Darkness II – Xbox 360, PS3, PC – Fall 2011
  • Spec Ops: The Line – Xbox 360, PS3, PC – Fiscal Year 2012
  • XCOM – Xbox 360, PC – Fiscal Year 2012
  • BioShock Infinite – Xbox 360, PS3, PC – Calendar Year 2012

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19