Friss látnivalók és jó néhány vadonatúj multiplayer információ érkezett a tavaly bejelentett Dungeon Siege III-ról, amit az Obsidian Entertainment csapata dédelget.
A GameSpot interjújában láttak napvilágot a Dungeon Siege III többjátékos módjának első részletei, így megtudtuk, hogy amíg a kampányban mind a négy karakter irányítjuk, addig online kihívás esetén lehetőségünk lesz kooperatív módban harcolni. Lokál multiban egy, online csaták esetén pedig két másik társunk csatlakozhat majd hozzánk. Érdekes megoldás, hogy hozzánk verődött haverjaink karakterei ez idő alatt nem fejlődnek, ugyanis az Obsidian úgy tervezi a rendszert, hogy csak a fő karakter léphet szintet és kaphat tapasztalati pontot.
Az előzetesben szó esett a képességrendszerről is, ami összesen háromféle lehetőséget biztosít majd a játékosnak. Lehetőségünk lesz offenzív, defenzív és kiegyensúlyozott skillek között választani, és minden szintlépéskor újabb képességek nyílnak meg mindhárom módban, azonban a rendelkezésre álló skillpontok limitálva lesznek, azaz korlátozva lesz a fejlesztés opciója.
A Dungeon Siege III dialógusrendszere hasonlóan fog működni, mint amit a Dragon Age-ben és a Mass Effectben láthattunk, csapattársainkkal és az NPC-kkel is komolyabb kapcsolatot alakíthatunk ki, akik válaszainknak megfelelően viszonyulnak majd hozzánk.
Friss képek a galériában találhatóak!
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…