Kategóriák: Hírek

II. Országos Kecskeméti Tekken Verseny

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A KAMI – azaz a Kecskeméti Anime Videojáték és Képregény Klub – idén is megrendezi a tavaly már nagy sikerrel lebonyolított Tekken versenyét, ahova minden versenyezni vágyót szeretettel várnak.

A tavalyi évben tapasztalt komoly érdeklődés fényében az idei, immár második országos Tekken versenyt megduplázott alapterületen rendezik, és a rendelkezésre álló PS3-as konzolok számát is felemelték háromról hatra. A versenyeket az érdeklődők TV-n is nyomon követhetik, de ezúttal a szervezők egy projektort is hadrendbe állítanak.

 

Természetesen nem csak a versenyzőknek szóló rendezvényről van szó. A nézők számára is lesz lehetőség a játék kipróbálására a bajnokság szüneteiben. A versenyt a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban rendezik 2011. február 5-én, a belépő, illetve nevezési díj pedig 1000Ft lesz. Az érdeklődők a rendezvény Facebook-oldalán nevezhetnek, s itt találtok minden további fontos részletet is.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20