Az idei esztendőben gyakorlatilag teljesen megszűnik létezni a Cerberus Network, és 2011-ben mindössze három alkalommal kapunk majd friss infókat, és tartalmakat a hálózaton keresztül.
A BioWare által kiadott közleményből kiderül, hogy hivatalosan január 24-én áll le a Mass Effect 2 szolgáltatása, a Cerberus Network, ami idén már csak három hír elejéig áll majd még hadrendbe. Egyszer a kommünikében félve megemlített legújabb Mass Effect 2 DLC kapcsán, amiről egyelőre semmit se tudni, illetve valamikor még két alkalommal, amikor az idén év végén érkező Mass Effect 3 újabb részleteiről rántják majd le a leplet a készítők.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…
A World of Tanks ünnepi eseményét ezúttal nem más dobja fel, mint a zseniális Benedict…