Dead Space 2 – Lesz demó karácsony előtt?

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Dead Space 2 producere, Steve Papoutsis a játék kapcsán konkrétumokkal ugyan nem szolgált, de elmondta, hogy nem kizárt egy demonstráció, még az év vége előtt.

 

Papoutsis a játék Facebook oldalán közölt videóban reagált a játékosok kérdéseire, melyek között felvetődtt az is, hogy lesz-e játszható demó még a teljes program megjelenése előtt. A producer tényértékű információval ugyan nem szolgálhatott, viszont sokat sejtetően annyit mondott, sosem lehet tudni, és mivel nagyon sokan kérik a demót, akár még az is előfordulhat, hogy az az ünnepek előtt felkerül a világhálóra.

 

 Az EA fejese John Riccitello csak annyit fűzött a dologhoz, hogy szerinte a második rész sokkal félelmetesebb lesz elődjénél, ezért, ha tényleg napvilágot lát egy ízelítő Isaac új kalandjából, akkor a rajongóknak nagyon mozgalmas karácsonyuk lesz.

 

A kérdés tehát továbbra is függőben, de ilyen kijelentések mellett talán joggal reménykedhetünk benne, hogy a készítők kedveskednek nekünk valamivel még az idén. Egyébként maga a teljes játék 2011. január 28-án jelenik meg PC-n, X360-on és PS3-on. Továbbá nem mellékes tény, hogy aki a Sony platformján a limitált kiadásra áldozza a pénzét, az ingyenesen hozzájuthat a program Move-kompatibilis verziójához, a Dead Space: Extractionhöz.

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19