16 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A szombaton lezajlott VGA-an rengeteg bejelentés történt, többek között a jövőre érkező Thor film játékadaptációját is itt leplezték le a nyilvánosság előtt egy trailer formájában, melyet maga Chris Hemsworth prezentált a közönségnek.

Az 1950-es években történt első megjelenése óta, majd az 1960-as évektől önálló sorozattal rendelkező Marvel verziós Thor eddig nem igazán foglalkoztatta sem a filmeseket, sem a játékfejlesztőket. Hiába került be a karakter a Bosszúállókhoz olyan Marvel hősök mellé mint Captain America vagy Iron Man, csak nem kapta meg a jól megérdemelt népszerűséget. Ám a 2008-as Iron Man sikere meggyőzte a Marvelt, hogy van pénz a képregényei filmre adaptálásában, márha ők irányítják a műveletet (ennek oka a korábbi pocsék adaptációk).

 

Így történhetett meg, hogy végre Thor is kap saját filmet Chris Hemsworth-al, Natalie Portman-el és Anthony Hopkinsal a főszereben, a rendezést pedig Kenneth Braga vállalta magára. A film jövőre érkezik, nem sokkal a Captain America mozi után, és ahogy az lenni szokott, játékadaptáció is készül a Rise of the Argonauts fejlesztőitől, a Liquid Entertainment-től. Ezzel még nem lenne gond, csak sajnos a kiadó a Sega, aki az utóbbi években igencsak lejáratta a szuperhősős filmek mozis adaptációit, de azért bízzunk a Liquid-es fiúkban/lányokban. A VGA-an bemutatott trailert alant tekinthetitek meg, megjelenés jövő májusban.

 

 

Legfrissebb bejegyzések

Prelude Dark Pain – Early Access betekintő

Dark Fantasy RPG, ami már jelenlegi állapotában is nagy potenciált mutat.

2026-08-31

Denshattack! – Bemutató

Trükköző vonatok és járkáló kastélyok egy disztópikus Japánban.

2026-08-31

The Sinking City 2 – játékteszt

Megérkezett a nagy sikerű Sinking City folytatása, amely egészen kiemelkedőre sikeredett.

2026-08-30

Blue Reflection Quartet – játékteszt

A Gust és a KOEI TECMO egy régi sorozatát, a Blue Reflectiont frissítette fel, a…

2026-08-29

Fading Echo – betekintő

Ugorj fejest egy rendkívül egyedi elemi mechanikát felvonultató, színes platformer kalandba, ez a Fading Echo!

2026-08-29

Grain Rot – betekintő

A Grain Rot az egyik legfrissebb extraction-friendslop játék, ami a társaitól eltérően remek grafikai megjelenést…

2026-08-28