Kane & Lynch – Van még potenciál a sorozatban

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az IO interaktív két antihősének, Kane és Lynch-nek legutóbbi kalandja igencsak megosztotta a játékosokat, mivel a program egyedei stílusa nem mindenkinek jött be. Ettől függetlenül egész jól szerepelt a program, és nem kizárt egy esetleges harmadik rész sem.

A lehetséges folytatásról az Eidos korábbi elnöke, Ian Livingstone beszélt legutóbbi interjújában, akit fantasy könyveiről is ismerhetünk. Livingstone szerint még rengeteg potenciál van a két főhősben, hisz nem mindennapi karakterekről van szó, épp ezért érdekelheti a játékosokat egy újabb rész. Tehát ez még nem egy konkrét bejelntés, ez csak annyit jelent, hogy nem mondtak le a franchise-ról, és nem kizárt, hogy a jövőben érkeznek majd újabb Kane & Lynch játékok.

 

Livingstone beszélt még a második részről is, mely szerinte egy "művészi, robbanékony akció élmény", a dokumnetarista stílus miatt, de teljesen megérti azokat is, akik nem szerették a játékot. A mi véleményünket már olvashattátok a Dog Days-ről, remélhetőleg a közeljövőben találkozunk még a furcsa párossal.

 

 

Legfrissebb bejegyzések

Az HBO Max 2026-os kínálata

A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…

2025-12-19

LUMO 2 – betekintő

A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…

2025-12-17

VEX MAGE – betekintő

Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…

2025-12-17

Used Cars Simulator – Korai Hozzáférés betekintő

Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!

2025-12-13

Escape Simulator 2 – betekintő

A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…

2025-12-13