15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Zen Stúdió és a Marvel Entertainment közös munkájának gyümölcseként mától elérhető a Marvel hőseit felvonultató flipper az Xbox Live Arcade rendszerén keresztül.

A Zen Stúdió játéka, a Pinball FX2 október 12-é jelent meg, de a fejlesztők nem ültek a babérjaikon, hanem a Marvel Entertainment embereivel közösen kezdtek gondolkodni, hogy mivel tudnák még érdekesebbé tenni flipperüket. A közös munka eredménye az első expanzió, a Marvel Pinball, amely négy új pályát kínál a játékosoknak.

 

A kiegészítő neve láttán nem okozhat komolyabb meglepetést, hogy az új pályák mindegyikét egy-egy közkedvelt Marvel hős univerzumának elemeit felhasználva építették fel a fejlesztők, így találkozhatunk Pókemberrel, Vasemberrel, Rozsomákkal és Pengével. A készítők állítják, hogy a hősök – és persze ellenfeleik – megvalósítása olyannyira autentikusra sikerült, hogy még a legfanatikusabb képregényrajongók sem találnak bennük kivetni valót. A jövőben várhatóan több hőst is feldolgoznak majd a Zen emberei, ennek érdekében a Marvel Pinball honlapján már folyik egy szavazás, mellyel azt szeretnék kideríteni, hogy a játékosok melyik karaktert szeretnék legjobban látni a jövőben.

 

A Marvel Pinball a Pinball FX2 szerves része, így azok, akik már rendelkeznek a játékkal egy frissítésként juthatnak hozzá. A csomag ára 7,99 euró.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24