A Sony legfrissebb felméréseinek eredménye szerint a Nintendo Wii megléte a háztartásokban nem képezi akadályát a PlayStation Move vásárlási szándékának.
A Sony felméréseiből kiderült, hogy a Nintendo Wii nem befolyásolja kifejezetten kártékonyan a PlayStation Move terjedését, ugyanis a PlayStation 3 mozgásérzékelős irányítóját megvásárolni szándékozók több mint 60%-a rendelkezik már a kiotói masinával is. A Sony szeptemberben megjelent irányítóját számos kritika érte afelől, hogy játékélményben nem sokkal nyújt többet, mint az évek óta nagy sikerrel futó WiiMote, ennek ellenére várhatóan mégis nagy számban fog megjelenni háztartásokban a Nintendo Wii mellett a PlayStation Move, amennyiben a felmérések megbízható képet adnak. A már megjelent 24 Move-os cím mellé újabb 15 csatlakozik az üzleti esztendő végéig, valamint szintén a számok bűvöletének terméke, hogy a mozgásérzékelős vezérlőből több mint egymilliót szállítottak le a boltoknak a bemutatkozását követően Észak- és Latin Amerikában. A lényeg egy pofás montázson is visszakövethető.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…