Assassin’s Creed: Brotherhood – Európai mérföldkő

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az Assassin’s Creed: Brotherhood a megjelenését követő hetében elérte az első fontos mérföldkövét az Európai régióban. Nem volt nehéz kitalálni, hogy máris megvan az első eladott millió.

A multiplayer módozatokkal is felszerelt Assassin’s Creed: Brotherhood jobban szerepelt a kasszáknál, mint a tavalyi, második számozott epizód, hiszen egy héttel a legújabb rész bemutatkozását követően az eladási számláló máris átlépte az egymilliót csak Európában, ezzel a teljes franchise eladásai elérték a 20 milliós, globális szintet.

 

A tempó egyelőre bőven elegendőnek látszik ahhoz, hogy a tervek szerint a sorozat jövő év végéig meghaladja a 30 milliós világszintű értékesítési darabszámokat egy újabb epizód beiktatásával. Ez volt eddig egyébként a UbiSoft európai részlegének legsikeresebb launch-megmozdulása, ami nem kis szó, ráadásul az online multiplayer arány is abszolút rendben van, hiszen a játékosok 60%-a már próbálta az újonnan debütáló, többszereplős módozatot vele a világhálón.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20