A UTV Ignition bejelentette, hogy 2011 elején a Swarmites-ok teljes erővel elözönlik a PlayStation Store és az Xbox Live felületeit. A Hothead Games játékában egyszerre 50 lénykét kell majd irányítanunk.
A Swarmites-ok félelmet nem ismerő vakmerőséggel vágnak bele életük akció-platformer kalandjába, melyben a DNS darabkák gyűjtögetése kiemelt fontosságú szerephez jut. A játékosok most először fognak irányítani egyszerre akár 50 karaktert a képernyőkön, ami egy egészen újszerű kihívás elé állítja majd őket. Kalandjaik során a "félszázas" banda rendre megfogyatkozik majd, de ha legalább egy kék lényke is eléri a célt, zsebben van az akció sikere. Az Ignition legfrissebb sajtólevelében tájékoztatott minket, hogy a produkció 2011 elejétől lesz letölthető a PlayStation Networkről és az Xbox Live-ról egyaránt. Egyelőre az árszabásról nincsenek információink, további érdekességekért és látnivalókért pedig javasoljuk a játék hivatalos weboldalának meglátogatását.
Ülj be egy dieselpunk nehéztüzérségi ágyúba, teljesíts a parancsokat és pusztítsd el az ellenfeled! Ez…
Dark Fantasy RPG, ami már jelenlegi állapotában is nagy potenciált mutat.
Megérkezett a nagy sikerű Sinking City folytatása, amely egészen kiemelkedőre sikeredett.
A Gust és a KOEI TECMO egy régi sorozatát, a Blue Reflectiont frissítette fel, a…
Ugorj fejest egy rendkívül egyedi elemi mechanikát felvonultató, színes platformer kalandba, ez a Fading Echo!