Kategóriák: DS

Okamiden megjelenési dátum

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Japánban már egy ideje megvásárolható az Okami folytatása, nyugatra azonban jóval később, csak márciusban látogat el a Nintendo zsebkonzoljára.

A második epizódban, az első rész főhősének fiát, Chibiterasu-t fogjuk irányításunk alá vonni, aki a platform méretéhez és tudásához híven pici lesz, pontosabban gyerekkorú. A történet pár hónappal a PlayStation 2-es (majd Wii-s portot is megélt) nyitó felvonás után veszi fel újra a szálakat, melyben a korábbi játékmenet gyakorlatilag ismerős elemei köszönnek majd vissza. Lesz újra varázsecsetünk (Celestial Brush), stílszerűen a Stylusra kiosztva, amivel ölhetünk, vagy éppen rajzolhatunk hasznos tárgyakat számunkra. Hozzánk verődő társaink kivételes képességeire szintén nagy szükségünk lesz a különféle puzzle feladatok abszolválásakor. A DS exkluzív Okamiden jövő tavasszal mutatkozik be.

 

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19