A Nintendo of America ikonikus főhoncho-ja, Reggie Fils-Aime egy New Yorkban tartott konferencián beszélt a kiotóiak tengerentúli helyzetéről, amely óriási számokkal párosult.
A Nintendo nem csupán a briteknél és a felkelő nap országában (itt a Wii-vel már nem annyira) népszerű manapság, de Észak-Amerikában is igen-igen kelendőek a termékeik. Reggie Fils-Aime legfrissebb beszámolója szerint, az NPD adatait alapul véve adta az egybegyűltek tudtára, hogy a Wii és a DS hatalmas fölénnyel uralja a játékpiacot. Míg az előbbi gépezetnek 30.4 milliós felhasználói bázisa van, addig az utóbbinak 43.1 milliós, tehát a hordozható kistesó 12.7 millióval vezet az asztali konzolok táborát gyarapító "forradalom" előtt.
A sorban harmadik masina a hazai pályán versenyző Xbox 360, melyből odaát 21.9 millió darabot értékesítettek, majd követi azt a PSP, a 17.7 milliós fogyásával, a sort pedig a PlayStation 3 zárja 13.5 millióval. Egy kis matekozás után tehát tisztán kirajzolódik, hogy a Wii 8.5 millióval fogyott jobban, mint az Xbox 360, 12.7 millióval erősebb volt eddig, mint a PSP és 16.9 milliós hátrányt ad a PlayStation 3-nak. A DS 12.7 milliót ver a Wii-re, 21.2 milliót az Xbox 360-ra, 25.4 milliót a PSP-re és 29.6 milliót a PlayStation 3-ra. A Wii-s Balance Board periféria se volt piskóta, 12 millió darabtól váltak meg a 2008-as bemutatkozása óta. Tapsvihar!
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…