Shigeru Miyamoto, a Nintendo legendás kreátora megerősítette, hogy készül a Wii Music 2, amely új kezelői felületet kap majd és talán még Mario is felbukkanhat benne.
A Wii Music közel sem szólt akkorát, mint a Nintendo többi slágercíme, így a maga hárommilliós eladásait akár bukásként is értékelhetjük, de a kiotóiak nem adják fel. Shigeru Miyamoto, Mario és számtalan további ikonikus karakter szülőatyja megerősítette, hogy készül a Wii Music 2, amelyben egy új kezelői felületet fognak alkalmazni, hogy részben ezáltal tegyék lehetőleg sikeresebbé, mint elődét. Miyamoto mester szerint sok-sok potenciál rejlik még az elképzelésben és akár Mario is felbukkanhat benne, bár a kreátor legenda őt inkább meghagyná az akciójátékok számára, az fekszik neki igazán. Egyelőre további részleteket nem tudunk a zenei móka készülő folytatásáról, de rajta lesz fél szemünk a projekten.
A World of Warships játékosai először belevethetik magukat a vadonatúj „Horror from the Abyss” eseménybe,…
A Handle with Care! a PlayFusion fizika alapú "postaszimulátor" játéka, mely mechanikailag a REPO-hoz áll…
Érkezik az HBO első magyar true crime dokumentumsorozata, az Az igazság mániákusai, valamint a nemzetközi…
Fogatot fogatok, akkor is ha veszítek vagy fogadok.
Züm züm züm, kiszívom a véred, akkor is, ha nem kéred!