Kategóriák: PlayStation 3 hírek

inFamous 2 – Az egyjátékos mód az elsődleges

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Az EG Expo-n tartott előadást Darren Bridges, az inFamous 2 dizájnere, aki a folytatás kapcsán több érdekességről is lerántotta a leplet, így többek között arról is, hogy visszatér az első rész morál-rendszere.

Bridges az előadás során kitért a Sony által kínált lehetőségekre, az egyre rohamosabb léptékben terjedő 3D-re, a Move-ra és persze a többjátékos opcióra, az inFamous 2 – friss képek erre – dizájnere mégis leszögezte, hogy ugyan megvizsgálják annak lehetőségét, hogy ezen feature-ekkel mit is tudnak majd kezdeni, az elsődleges szempont akkor is Cole kalandjának részletes, aprólékos bemutatása, vagyis minden egyelőre minden erejüket az egyjátékos módra koncentrálja a Sucker Punch.

 

A demonstráció alatt a jelenlévők megismerkedhettek Cole új képességeinek és erejének egy kisebb szeletével, illetve a megújult parkour rendszer is megmutatta, mire is képes mozgás közben. A bemutató során a morál-rendszerről is szó esett, és bár ennek újdonságait nem részletezte Bridges, biztosra vehető, hogy visszatér az első rész rendszere.

Megosztás
Közzétette:
Shifty

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24