Kategóriák: PC hírek

Darkspore gameplay trailer

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Régen hallatott magáról a Maxis közreműködésével készülő Darkspore, ami a Spore nyomdokain haladva egy egészen új stílusban igyekszik szerencsét próbálni.

A Darkspore kizárólag PC-re lát majd napvilágot, valamikor 2011 februárjában. Az akció-szerepjáték az EA Maxis szerint a Spore és a Diablo találkozásából született meg, melyben a játékos az egyjátékos kampány mellett egy négyfős kooperatív élményben is részesül. Lucy Bradshaw menedzser azt is megerősítette, hogy visszatér a Spore-ban megismert karaktergeneráló is, ami több ezernyi új fejlesztéssel és végtaggal kiegészülve teszi majd lehetővé, hogy teljesen egyedi hősöket kreálhassunk. A játékban három különböző karaktert irányíthatunk majd egyszerre, akiket három egyedi karakterosztály, öt különböző genetikájú hős közül választhatunk majd ki. A galaxisokon átívelő kaland során a Darkspore mindig lehetőséget biztosít a játékosnak, hogy saját maga állítsa össze csapatát, amiben nagy segítségünkre lesznek a küldetések elején közölt információk. A készítők a szerepjátékokra jellemző vonások mellett dinamikus, látványos és pergős akciót ígérnek.

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20