Az NBA Jam HD konzolos verziói immáron külön életet élnek, hiszen, mint azt tudjuk is, már nem a megcsúszott NBA Elite 11 mellé pakolják, mint ingyenes bónuszt, hanem önálló termékként érkezik…
…önálló termékként, ráadásul a hírek szerint kibővült formában. A játék kreatív direktora, Trey Smith egy rádiós interjúban elárulta, minden erejükkel azon fáradoznak, hogy hozzácsapják többek között a körülbelül húszórányi plusz játékidőt magában foglaló, korábban Wii exkluzívként beharangozott Remix Tour módazatot is a PlayStation 3-as, valamint az Xbox 360-as verziókhoz. Ha minden jól megy tehát, akkor a HD konzolos kivetülések szintén megkapják a boss-harcokkal és egyéb kihívásokkal megrakott Remix Tour-t, de az továbbra sem tisztázott, hogy fizikai adathordozón jelenik-e meg, vagy marad a digitális disztribúció a terjesztés számára. Elviekben az NBA Jam az említett HD konzolokra még idén megjelenhet, árat azonban nem közölt az EA.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…