Borderlands – Korai Duke Nukem demó a GOTY verzió vásárlóinak

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Ha még nincs meg a Bordelands-ed, és pályázol a Game Of The Year verzióra, akkor jó úton jársz afelé, hogy hozzáférést kapj a Duke Nukem Forever korai demójához.

A 2K a Borderlands GOTY edition mellé felkínál egy Duke Nukem Forever demót, amelyet a vásárlók így korábban kóstolhatnak majd meg, mint a többiek. Ha megvásárolod a DLC-kel megrakott Game Of The Year verziót, tagjává válhatsz a Duke Nukem Forever First Access Clubnak, így elsőként férhetsz hozzá exkluzív tartalmakhoz és az említett demóhoz is, még a publikus megjelenése előtt. Azt persze még nem tudjuk, hogy mikorra várható a próbakör publikus rajtja, csak annyit, hogy valamikor a teljes játék megjelenése előtt, 2011-ben. A lehetőség elviekben a jövő héten debütáló, amerikai verzióhoz lett megerősítve, tehát a felénk novemberben polcokra kerülő kiadás eddig nem merült fel ennek kapcsán, de remélhetőleg ránk is érvényes lesz.

 

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19