A Nintendo hét év után először ismét veszteséget könyvelhetett el a szeptember végével zárult féléves periódusban. Drasztikusan visszaestek az eladások.
A kiotói nagyhatalom erős uralma hét esztendő után most látszik első ízben megtörni, ennyi ideig nem volt ugyanis veszteséges a Nintendo, ellentétben a szeptember végével zárult, hat hónapos időszakkal. A veszteség a vizsgált időszakban 4.2 milliárd yenre (51.7 millió dollár) rúgott, szemben a tavalyi év hasonló időszakának 69.5 milliárdos (854.5 millió dollár) profitjával. Az eladások drámaian visszaestek 2009-hez képest, hiszen idén csak 363.2 milliárdos (4.47 milliárd dollár) forgalmat bonyolítottak, míg tavaly ez 548.1 milliárd yen (6.7 milliárd dollár) volt a hasonló időkeretben. A DS hardverek globális eladásai is jócskán visszaestek, a tavalyi, megjelölt féléves periódusban 11.7 milliós eladásokat regisztráltak, ami ebben az évben, és időszakban csupán 6.69 millió volt és persze, ha a gépek gyengébben fogynak, akkor a szoftverek is hasonlóan reagálnak.
2009 hasonló időszakában 71.2 millió DS szoftveren adtak túl, ami 2010 szeptember végéig tartó féléves szezonjában 54.8 millió kópia volt. A Wii meglepő módon nem romlott ennyit, idén 4.97 millió darabot adtak el az említett hat hónap leforgása alatt, ami a tavalyi 5.75 milliós eredménnyel összehasonlítva nem olyan óriási mértékű, drámai hanyatlást vetít elénk. A játékszoftverek fogyása szintén visszaesett a Wii esetében is, 2010 áprilisától, szeptember végéig 65.2 millió szoftver ment ki a boltokból, szemben a tavalyi 76.2 millióval. Ez az év tehát eddig határozottan nem a Nintendo-é volt, profit helyett most deficit jelentkezett a könyvelésben és az eladásokból is komolyan leszűrhető a hanyatlás ténye, valamint annak mértéke. Újabb lendületet az ünnepek adhatnak számukra, vagy legközelebb a tavasszal debütáló 3DS kézikonzol, amely térbeli látványt képes előállítani, szemüveg viselése nélkül.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…