Kategóriák: Hírek

UK Top 10 – Brit játékeladások

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

A Fallout: New Vegas jött és letúrta trónjáról a Medal Of Honort, amely ennek köszönhetően már csak második helyezett a Chart-Track szoftvereladási listáján.

A Bethesda-féle Fallout: New Vegas megjelent és ahogy az várható is volt, kapásból átvette a vezetést a briteknél (60%-os Xbox 360, 30%-os PlayStation 3 és 10%-os PC eloszlásban, azaz, minden eladott 100 New Vegas-ból csak 10 ment el számítógépekre) a Chart-Track szoftvereladási listáján. A múlt heti első helyezettet, az új Medal Of Honort taszította le a képzeletbeli dobogó csúcsáról a Fallout: New Vegas, melynek másik hozománya volt a továbbra is kiemelkedően népszerű FIFA 11 harmadik helyre való lecsordogálása. Az EA focija mögött debütált odaát a Professor Layton and the Lost Future és a Just Dance 2 férkőzött még be sikeresen az öt legjobb cím közé. A Wii Sports Resortot régen említettük már, pedig megérdemelné, ugyanis a tavaly nyáron megjelent Nintendo Wii exkluzív móka jelenleg is tagja a tízes fogatnak, pontosabban hetedik a sorban. Kilencedik helyen szégyenkezik a PES 2011, a Konami-s foci idén nem tarolt valami nagyot a briteknél.

 

01. Fallout: New Vegas (Obsidian Entertainment, Bethesda)

02. Medal of Honor (Danger Close/DICE, EA)

03. FIFA 11 (EA Sports, EA)

04. Professor Layton and the Lost Future (Level 5, Nintendo)

05. Just Dance 2 (Ubisoft, Ubisoft)

06. Wii Party (Nintendo, Nintendo)

07. Wii Sports Resort (Nintendo, Nintendo)

08. F1 2010 (Codemasters Birmingham, Codemasters)

09. Pro Evolution Soccer 2011 (Team PES. Konami)

10. Dead Rising 2 (Blue Castle Games, Capcom)

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20