Kategóriák: Hírek

Huszonöt éves a Sega Master System

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Japánban pontosan huszonöt esztendővel ezelőtt indult hódító útjára a Sega Master System, amely csak két évvel később ért európai partokat. Isten hozta!

Október huszadikán töltötte be huszonötödik életévét a Sega 8 bites asztali konzolja, a Master System. Japánban negyed évszázaddal ezelőtt, 1985-ben debütált a masina, Sega Mark III néven, majd 1986-ban jött az észak-amerikai, 1987-ben pedig az európai debütálás. Olyan óriási címeket élt meg a felénk 1996-ig futó masina, mint a Sonic The Hedgehog, az Alex Kidd, az OutRun, az After Burner, a Mortal Kombat, a Shinobi és még tonnányi mást. A Sega Mega Drive előde sokak szívében hagyott maradandó nyomokat, Isten éltesse ezért a Sega egyik nagy-nagy úttörőjét. A szokásokhoz híven a Master System is megélt egy-két ráncfelvarrást, így született meg a Master System II, majd később a harmadik verzió. A legsikeresebb régió érdekes módon Brazília volt számára, a világ többi táján mérsékelt sikereket könyvelhetett csak el.

 

Legfrissebb bejegyzések

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20

FREERIDE – betekintő

Lépj fel a Fate Train-re, mely egy utazásra invitál a szellemvilágba, majd az út végén…

2026-03-19