A hét elején mutatkozott be a Level 5 gondozásában készülő Time Travelers, ami a csapat bejelentése szerint kizárólag Nintendo 3DS-re lesz elérhető. A bejelentés után egy trailert is kaptunk, ami most végre rendes minőségben is megtekinthető.
A játék történetének írója, Jiro Ishi a Level 5 Vision rendezvényén hivatalosan is bemutatta a régóta pletykált Time Travelers, ami elmondása szerint a stúdió eddigi munkáitól eltérően egészen más grafikai stílussal és sötétebb történettel felvértezve érkezik majd. A csapat célja ugyanis az, hogy még szélesebb közönségnek szóljanak a játékaik, így egy felnőttesebb, komolyabb történetet fognak majd elmesélni a Time Travelers-ben.
Ülj be egy dieselpunk nehéztüzérségi ágyúba, teljesíts a parancsokat és pusztítsd el az ellenfeled! Ez…
Dark Fantasy RPG, ami már jelenlegi állapotában is nagy potenciált mutat.
Megérkezett a nagy sikerű Sinking City folytatása, amely egészen kiemelkedőre sikeredett.
A Gust és a KOEI TECMO egy régi sorozatát, a Blue Reflectiont frissítette fel, a…
Ugorj fejest egy rendkívül egyedi elemi mechanikát felvonultató, színes platformer kalandba, ez a Fading Echo!