Kategóriák: PC hírekXbox 360 hírek

Fable III – Márciusban érkezik a PC-s verzió?

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Augusztusban jelentette be a Microsoft, hogy sajnos késni fog a PC-s Fable III megjelenése, új dátumot azóta se kaptunk, de a német Amazon most úgy tudja, március elsején érkezhet személyi számítógépekre a kaland.

Napokon belül boltokba kerül a Fable harmadik felvonása, ami első körben csak X360-ra lesz megvásárolható, a Microsoft és a Lionhead ugyanis eltolta a játék PC-s verziójának premierjét. Az augusztusi rossz hír óta nem kaptunk pontos megjelenési dátumot, de a német Amazon most úgy tudja, a játék március első napján debütál személyi számítógépeken.

 

Időközben Peter Molyneux a napokban egy interjúban úgy nyilatkozott, azzal, hogy trilógiává bővült a Fable-sorozat, még nem tervezi a Lionhead a franchise lezárását. A brit dizájner az EG Expo-n adott interjújában nem volt hajlandó elárulni a harmadik rész befejezését, de azt azért leszögezte, a játék végén mi magunk is rájövünk, hogy a Fable-univerzumban bizony bőven akadnak még olyan irányok, amiket be lehet mutatni.

Legfrissebb bejegyzések

The Run – Bemutató

Egy FMV horror-thriller, amelyben egy fitnesz influenszer életéről dönthetünk.

2026-02-05

The End of History – Betekintő

Egy Sandbox-RPG, melyben a saját történelmünket írhatjuk meg.

2026-02-04

Tavern Keeper – Játékteszt

Mi az a Tavern Keeper? A Tavern Keeper első pillantásra egy hangulatos fantasy kocsmamenedzselős játéknak…

2026-02-01

Dream Garden – betekintő

Építsd fel a saját zen kerted a Dream Gardenben!

2026-01-25

Pirate Outlaws 2: Heritage – bemutató

Kártyajáték a kalózok világában.

2026-01-24