Mass Effect 2: Lair of the Shadow Broker – Játékteszt

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Szeptember elején mutatkozott be a Mass Effect 2 utolsó fizetős letölthető tartalma, a Lair of the Shadow Broker, ami sokkal szorosabban kapcsolódik a játék alapsztorijához, mint az előző bővítmények.

Az új Mass Effect 2 letölthető bővítmény alapsztorija az igazi fanatikusok számára nem nagyon fog az újdonság varázsával hatni, a BioWare ugyanis az első és második rész közötti események azon szeletét igyekszik feldolgozni, amiről korábban már a Mass Effect: Redemption mini-képregényben is szó volt. A történet előzménye a második rész nyitánya vagyis Shepard halála, azonban arra még nem derült fény, hogyan is sikerült meglelni a Normandy kapitányának holttestét. A mostani kalandból kiderül, a balesetet követően egy csapat a felkutatására indul, melynek legelszántabb tagja Liara T’Soni minden követ megmozgat, hogy a számára érzelmileg se közömbös Shepard nyomára bukkanjon. A reménytelennek tűnő küldetést azonban a Cerberus vezetője, Illusive Man menti meg, a terrorista szervezet titokzatos főnöke ugyanis értékes információkkal szolgál a doktornő számára. A történet ezen pontján ugyanis kiderül, a Shadow Broker kaparintotta meg Shepard maradványait, az információval kereskedő szervezet pedig épp a Collectoroknak igyekszik kiadni azokat. A Cerberus bizonyos okokból kifolyólag nem avatkozhat be, azonban egy titkos küldetés keretén belül Liara vállalja, hogy a Lazarus projekt számára leszállítja Shepardöt. A küldetésben egyik legjobb barátja, Feron életét veszti, ráadásul az árnyékhatalom idő közben az Ő- és Shepard életét is fenyegetni kezdi, így a Lair of the Shadow Broker nem más, mint egy bosszúhadjárat, melynek a végén végre fény derül a szálak mozgatójának kilétére is.

 

A DLC sztorija a korábban már sokat látogatott Illiumon veszi kezdetét, Liara ugyanis a helyi információ-kereskedőnél igyekszik minél többet megtudni a Shadow Brokerről. Megérkezésünkkor szállodájában kellene találkoznunk vele, azonban csak hűlt helyét, illetve négy falba fúródott golyót, valamint egy éppen helyszínelést végző nyomozót találunk, így a cselekmény máris egy adrenalindús, izgalmas nyitánnyal nyit, ami aztán egy közel négy órás hullámvasúton való száguldozás formájában igyekszik teljes képet festeni a történtekről.

 

A Lair of the Shadow Broker ugyanis az elejétől a végéig egy izgalmas, pergős nyomozós történet, melyben remekbe szabott párbeszédek, új játékmenetbeli szekvencia – légitaxis jelenet -, epikus dallamok és szemkápráztató helyszínek váltják egymást, miközben a Shepard és Liara közötti kémia is egyre inkább kezdi átjárni a sztorit, miközben lassan, de biztosan robogunk a végkifejlet felé, ami hihetetlen kreativitásról tesz majd tanúbizonyságot. A BioWare ezzel a csomaggal ismét bizonyította, hogy egy mezei letölthető pakk is nyújthat olyan felejthetetlen élményt, mint bármely teljes értékű dobozos társa, és ha másért nem, akkor az öt új achivementért, és a szokásos fegyverfejlesztésekért mindenképpen érdemes beszerezni a 800 MS pontba fájó kiegészítést.

 

Értékelés: 9,5/10

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20