Kategóriák: Hírek

Microsoft – Amerikai hardvereladások – Szeptember

15 éve született ez a tartalom. Kezeld ennek megfelelően (pl. egyes hivatkozások esetleg már nem működnek).

Miután az NPD Group a napokban bejelentette, hogy azonnali hatállyal beszűnteti az amerikai hardvereladások leközlését, az így a konzolgyártók reszortjává avanzsált.

Elsőként a Microsoft hozakodott elő a szeptemberi adatokkal, mely szerint hazai pályán a redmondiak 483,000 darab Xbox 360-tól váltak meg a tengerentúlon, ami tavaly szeptember óta 37%-os forgalmi növekedést jelent. Szoftverek terén a Microsoft a szeptemberben debütáló Halo: Reach-et emelte ki, amelyből 3.3 millió fogyott a múlt hónap leforgása alatt odaát, ezzel az eredménnyel pedig a harmadik 3 milliós első havi eladást produkáló alkotás a kurrens konzolgenerációban. Az első pozíciót a Halo 3 birtokolja, ez a játék érte el elsőként a hárommilliós mérföldkövet ebben a nemzedékben. Meggyőző eredmények. Várjuk a Sony és Nintendo adatait is, hogy kiderüljön, mennyit forgalmaztak ezen idő alatt a nagy riválisok.

 

Legfrissebb bejegyzések

Pilgrim of Darkness – bemutató

A Pilgrim of Darkness egy PVE horror survival játék, ahol a nappal a felkészülésről, az…

2026-03-22

Marathon – játékteszt

Fedezd fel a Tau Ceti IV elveszett kolóniáját miközben mind az ellenséges UESC frakció, mind…

2026-03-21

Romance of the Three Kingdoms 8 Remake: Destiny and Strategy Expansion Pack – kiegészítő bemutató

A széria 40. évfordulóját megünnepelve, a Romance of the Three Kingdoms 8 Remake egy bőséges…

2026-03-21

Encounter: The Lost Cards – betekintő

Az Encounter: The Lost Cards egy roguelike játék, ahol a tarot kártyák rejtik a továbbutunkat!

2026-03-21

Here comes the swarm – Betekintő

Halál a bogarakra!

2026-03-20

Ladies, Don’t Tempt My Immortality – Betekintő

Kultiváció vagy szerelem? Ez a nagy kérdés...

2026-03-20