Hivatalosan még nem erősítették meg, azonban a sejtéseink beigazolódni látszanak, a GameFly megvillantotta az NBA Jam HD konzolos verzióinak borítóit, azaz, nem digitálisan érkezik majd.
Az eredeti tervekkel ellentétben nem digitális úton, sőt, nem is ingyenes bónusz formájában jelenik meg az NBA Jam a PlayStation 3/Xbox 360 duóra. Ezen információkból csak ez előbbi új, ugyan az EA hivatalosan nem erősítette meg, hogy dobozos formában kerülnek forgalomba, a GameFly azonban lebuktatta őket, megvillantva a borítóterveket. Tudjuk tehát, hogy külön érkezik az NBA Elite 11-től, sőt, már ennek köszönhetően azt is, hogy a digitális disztribúció helyett a boltok polcain kell keresnünk majd, csak még azt nem tudni, mennyiért és mikor. Az egyik EA-s szóvivő szerint a csapat keményen dolgozik, hogy még az ünnepi szezonban megjelenhessen az árkádos kosárlabdázás, de ennél közelebbit még ő sem mondhatott egyelőre. Lesz még egy körünk ezzel.
A várva várt Eufória 3. évada mellett jövőre érkezik a Sárkányok háza folytatása, valamint vadonatúj…
A 2016-os LUMO folytatásaként a LUMO 2 egy retro hatású, nézetekkel játszó metroidvania, mely főként…
Lépj be a VEX MAGE világába, ami egy bizarr, kiszámíthatatlan FPS, ami több ponton is…
Holiday Ops 2026, a World of Tanks ünnepi eseménysorozata.
Ha érdekel a használt autók világa, akkor ezt a játékot neked találták ki!
A zseniális Escape Simulator folytatása megérkezett, és nagyobbat robban, mint elődje: tematikus szabadulószobák és új…