A 1UP jóvoltából befutott a fantasy világban játszódó Trine folytatásának első gameplay bemutatkozása, ráadásul több részletre is fény derült a játék kapcsán.
Az idei E3-on mutatkozott be a finn Frozenbyte nagysikerű fantasy témájú platformerének, a Trine-nek a folytatása, aminek első részleteiről az akció-puzzle-platformert fejlesztő stúdió fejese, Lauri Hyvärinen mesélt a 1UP-nak. A beszélgetésből többek között kiderült, hogy a második rész megújult történettel és kooperatív móddal készül, melyeket a rajongók visszajelzései alapján igyekeztek elkészíteni a fejlesztők.
A kooperatív módban akár a három játszható karakter mindegyike felett átvehetjük majd az irányítást, a játékmód pedig a napjainkban alapelvárásnak számító ki-be ugrálást preferálja majd, vagyis játék közben bármikor be- vagy kiléphetünk majd. További érdekesség, hogy egyetlen gombnyomással váltogathatunk az egyjátékos és kooperatív opció között, ráadásul maga a feature offline és online módban is elérhető lesz. Az interjúból az is kiderült, hogy a hősök személye nem változott, azonban egyéniségük sokkal mélyebb és színesebb lesz. Az új történet hozománya, hogy az ellenfelek is megújulnak, ami azt jelenti, hogy hőseink rengeteg új képesség birtokába jutnak majd.
A Trine látványvilága és fantasy körítése nem fog megváltozni, azonban a helyszínek sokkal változatosabbak és nagyobbak lesznek, így többek között ellátogatunk egy lebegő, égi városba, egy elvarázsolt kastélyba, és egy földalatti barlangba. Az akció-platformer jövő tavasszal mutatkozik be.
Golyókat pattogtatva építsd újra Ballbylon megsemmisült városát és szerezd meg kincseit.
Az év vége előtt kapunk még egy küzdősportolóról szóló életrajzi filmet. Ezúttal Dwayne Johnson száll…
Az Anima: Gate of Memories 2016-os akció RPG remastere friss látványvilágot, viszont a majd 10…
Decemberben az HBO Max kínálata igazán változatos lesz! Blockbuster filmektől kezdve horrorfilmeken át a karácsonyi…
Bár a közvélemény negatívan fogadta Sydney Sweeney új filmjét, a Christy egy megrendítő filmdráma komoly…
A Wall World 2 nemcsak erősebb, hanem érettebb is elődjénél. Mindent megtesz, amit egy folytatásnak…